Kovács Tamás vagyok, kecskeméti fotográfus, a Gonzofoto tulajdonosa valamint a Pixel Cirkusz alapítója és oktatója. A fotózás több, mint 24 éve az életem része, számomra nem csupán képek készítése, hanem az emberek belső énjének és pillanatok varázsának megörökítése. 2022-ben megalapítottam a Pixel Cirkusz fotós iskolát, 2024-ben pedig megnyitottam korszerű stúdiómat Kecskemét belvárosában, hogy még több emberrel oszthassam meg a fotózás iránti szeretetemet.
Több képem jelent meg a hatvani médiában és tagja voltam a kecskeméti fotókörnek, ami tovább mélyítette a fotózás iránti elkötelezettségemet. 2018-ban a fotográfiát választottam főállású hivatásomnak és azóta minden napomat a képek tökéletesítésének és a tanításnak szentelem.
Szakmai utam során számos elismerést szereztem.
2007: VI. Lumix fotópályázat, utazás kategória – közönségdíj
2009: XV. Alföldi Fotószalon – I. díj
2009: Csoportos kiállítás a kecskeméti fotókör tagjaival
2010: II. Nemzetközi Fotópályázat, Kiskunfélegyháza – különdíj
2010: I. Kecskeméti Fotószalon, Fotográfiai Múzeum – csoportos kiállítás
2010: XVI. Alföldi Fotószalon – I. díj
2013: V. Nemzetközi Fotópályázat – különdíj
2024: Turul Fotózás rangsor
2024: Turul Fotózás GOLD
2024: Arany Vállalkozás
2025: Arany Vállalkozás
A fotózás nálam nem csak képek készítéséről szól – az emberek belső énjének megörökítéséről és a pillanatok varázsának átadásáról. Imádom átalakítani a „rólam soha nem készült jó kép” mondatot „ezt is imádom!” felkiáltássá. Barátságos hozzáállásommal és profi pózolási tanácsaimmal biztosítom, hogy a fotózás könnyed és örömteli élmény legyen, akkor is, ha először állsz kamera előtt.
Fedezd fel a fotózás iránti szenvedélyemet és szakmai utamat egy exkluzív interjúban, amelyet egy neves televíziós társaság készített velem! Ebben a videóban megosztom történetemet, hogyan vált a fotózás hivatásommá és hogyan inspirálok másokat a Pixel Cirkusz fotós iskolán keresztül. Ismerj meg közelebbről, mint fotóst és oktatót.
A stúdióm 2024-ben nyitotta meg kapuit Kecskemét belvárosában a Klapka utca 28. szám alatt. Ez a modern tér a fotózás és az inspiráció otthona, ahol a legújabb felszerelések és egy barátságos légkör találkozik, mindez stúdióhasználati díj nélkül. A stúdió állatbarát környezetet kínál, akár korlátlan átöltözési lehetőségekkel és időkorlát nélküli használattal, hogy minden pillanat tökéletesen megörökíthető legyen. Nézd meg ezeket a képeket és képzeld el, hogyan kelhet életre itt a te történeted!
A fotózás nálam stresszmentes, barátságos légkörben zajlik, ahol minden pillanatot támogató mosollyal örökítek meg.
Képeidet egyedi fa díszdobozban, adattárolón vagy stílusos fotókönyvben adom át. INSTAX fényképezőgép bérlést is kínálok kellékekkel.
Főállású fotósként rövid határidőkkel dolgozom és gondos archiválással biztosítom, hogy fotóid évtizedek múlva is elérhetők legyenek.
Tartalék eszközökkel rendelkezem, így technikai problémák nem állhatnak utunkba.
A Pixel Cirkusz fotós iskolában imádom látni tanítványaim fejlődését, ahogy a kamera kezelésének alapjaitól a kreatív kompozíciókig eljutnak. A tanítás számomra ugyanolyan izgalmas, mint egy tökéletes pillanat megörökítése. Ha érdekel a fotózás világa vagy egy új karrierbe vágnál látogass el a Pixel Cirkusz weboldalamra.
Ivett Nagy2025-06-17A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Mercédesz Járvás2025-05-30A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Szabina Duráncsik2025-05-30A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Zoltán Horváth2025-03-15A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Erzsébet Molnár2025-01-15A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Ramóna Grecs-Szöllősi2024-12-01A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Ági Árva-Tóth2024-11-27A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Kurucz Mariann2024-11-24A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Kata Kokovai2024-11-23A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Másodjára is őt választottuk.Nagyon türelmes volt végig a 3 hiperaktív kutyusunkkal is. Köszönjük az élményt 😄 Nikolett Farkas2024-11-19A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Google összesített értékelés 5.0 az 5-ből, 65 vélemény alapjánIgazolta: TrustindexA Trustindex hitelesített jelvénye az Egyetemes Bizalom Szimbóluma. Csak a legjobb vállalatok kaphatják meg a hitelesített jelvényt, akiknek az értékelése meghaladja a 4.5 értéket, az elmúlt 12 hónap vásárlói véleményei alapján. További információ
Készen állsz, hogy megörökítsük életed legfontosabb pillanatait? Tekintsd meg a Szolgáltatásaimat és foglalj időpontot még ma!
Ha szeretnél értesülni az akciókról, iratkozz fel a
hírlevelemre!